Már április óta izgatottan várom, hogy végre megtudjam ki lesz a befogadó családom. Hónapok teltek el azóta rengeteg izgulással, de egy váratlan pillanatban végre megszólalt a telefonom: a program koordinátorom volt az. Elmesélte röviden, hogy milyen is a család, meg küldött egy részletesebb e-mailt is. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hova legyek el, csak meredtek a szemeim. Nagyon boldog voltam, hogy egy lépéssel közelebb kerülhettem az áhított kalandhoz.

Ezután következett a vízum megszerzése. Mit ne mondjak, izgultam rendesen.. elvégre ezen áll vagy dől minden. A Nagykövetség épülete előtt lecsekkolták a papírjaimat, majd egy elég komoly ellenőrzés következett. Ezt követően átmentünk egy másik épületbe, ahol adtak egy sorszámot, leültünk, és vártunk a sorunkra. Kb. 20 perc múlva a kijelzőn az én sorszámom virított. Odamentem a 2-es ablakhoz, ahol beszedték az összes iratot, és mondták, hogy 5 perc múlva újra szólítanak. Ekkor ujjlenyomatot vettek mind a 10 ujjamról, és újabb várakozás következett. Kb. 40 perc múlva a Konzulhoz szólítottak, ahol egy röpke interjút kellett adni (természetesen angolul). Nem tudom, de én valami privátabb interjúra számítottam, de az egész olyan bank-szerű volt. Majdnem mindent hallani lehetett, így azt is, hogy ki kapta meg a vízumot, és ki nem. A Konzul hihetetlenül kedves volt, és még viccelődött is, de az interjú végét sikeresen elszerencsétlenkedtem. Ugyebár mondta, hogy megkaptam a vízumot, és hogy a gyorsfutár fogja kiszállítani. Namármost, én előzőleg ki kellett nyomtassak egy nyomtatványt, hogy hova küldjék a vízumot - és persze nagyban el kezdem keresni a több millió irat közül ezt az egyet, mert azt hittem, hogy most oda kell adnom neki. Ezzel tököltem egy ideig, majd el kezdett nyugtatgatni, hogy minden rendben van, és végeztem. Kb. mindenki engem nézett...

Nos, visszatérve a befogadó családra: egyetlen apukám lesz, akit Cody-nak hívnak. 64 éves, és nagyon sportos - egyáltalán nem mutatja a korát. Már közel 100 e-mailt váltottunk, szóval tudunk traccsolni rendesen. Mellesleg van valami, ami őt kiemelkedőbbé teszi a többi befogadó család mellett. A híresség talán túl erős szó rá, de igencsak felkapott ember. Jelenleg ő a megye biztos, és mindenki ismeri őt. Egyik levelében azt írta, hogy engem is mindenki ismerni fog :)

Már keményen tervezgeti ezt az évet, és rengeteg ötlete van. Most így előre nem szeretném lelőni a poént, mert ezek még tényleg csak tervek, és még semmi sem teljesen biztos. Annyit viszont elárulok, hogy nem csak Amerika van a listán. Azt még hozzátette, hogy ha szeretnék majd elmenni valamilyen koncertre, akkor szóljak, és elvisz. Hmm.. egy Lana Del Rey koncertet azért elbírnék viselni.

Meglátjuk mi jön össze, és mi nem, de egy biztos: akárhogy is legyen, én teljes mértékben ki fogom használni ezt az évet.

Ja, és van még valami! Lesz egy német cserediák tesóm is, akit utánam 1-2 nappal fogadott be. Julius-nak hívják, és a legfontosabb dolog az életében a buddhizmus (??). Őszintén szólva alig tudok róla valamit, mivel még nem volt hajlandó válaszolni a levelemre. (de azért Facebook profilt tudott váltani, na mindegy)

Ebben az évben lesz Cody újraválasztása, és szeretné ha mi is részt vennénk a kampányban. Még pontosan nem tudom, hogy mit takar ez, de azt igen, hogy szerepelni fog az újságokban és a rádiókban, valamint rengeteg meeting-je lesz.

Egy alkalommal megkérdeztem tőle, hogy miért pont engem választott. A válasza ez volt: Hiszel a sorsban? Én teljes mértékben hiszem azt, hogy okkal kerültem hozzá. Olyan élményekben lesz részem, amelyekre egész életemben vágytam. Nem szeretnék teljesen kicserélődni, csak egy kicsit jobb emberré válni, egy kissé több lenni.

Hogy hova is megyek pontosan? Glenwood, Minnesota, USA. Egy hihetetlenül kedves kis város egy csodaszép tóval övezve. Lakóssága mindössze 2500 fő, de annál nagyobb törődés és összetartás lakozik benne. Az időjárás nagyon hasonlít az ittenire, bár a tél hamarabb beköszönt, és valamivel hidegebb is.

SULI! ~Minnewaska Area High School~ 350 diák tanul itt, szóval egy amerikai iskolához képest ez elég kicsi (asszem még hozzánk képest is) - viszont nagyon örülök neki, mivel sokkal családiasabb lesz a hangulat, na meg nem kell fél órákat rohangálni egyik teremből a másikba, hogy valahogy beérj az órákra. Amúgy nagyon-nagyon modern.. medence is van :) Julius Junior (11-es), én meg Senior (12-es) leszek. Azt még nem tudom, hogy milyen órákat veszek majd fel, de az angol meg az amerikai történelem kötelező. Őszintén szólva sok választásom amúgy sem nagyon lesz, mivel kint szeretnék érettségizni, és ehhez olyan tantárgyakat kell felvennem, amikkel ez sikerülhet.
Mit ne mondjak, a vakációkat nagyon nem aprózzák el. A téli szünet 6 napos, míg a tavaszi 3(!!!) napos lesz. Jó, tény, hogy az amcsiknál sok ünnepnap van, de ez akkor is kevés. Ami nekem még fura, hogy 3 szemeszter lesz, de belegondolva egész jó. Kevesebb anyag = könnyebb témazárók.

Az indulás augusztus 24.-én lesz Pestről. Elég szerencsétlen időpontban indul a gépem, ezért már legkésőbb hajnal 4-re ott kell lennem. Egy 2 órás repülőút után Amsterdamban fogok váltani. Lesz 4 órám a következő gépig, szóval remélem nem lesz gond a kapu megtalálásával. Majd egy röpke 9 órás út, és megérkezek Minneapolisba, ahol Cody elvileg már várni fog.  Julius kb. 2 órával később fog érkezni, és elég valószínű, hogy mindketten fáradtak leszünk. Na meg az időeltolódás is, ugye. Személy szerint örülni fogok, ha ki tudok nyögni majd egy értelmes mondatot. De hát csak elleszünk valahogy.

Azt hiszem, egy elég eseménydús év elé nézünk. Te belevágnál egy ilyen kalandba? :)