Egy magyar cserediák blogja Amerikából
egy magyar cserediák blogja Amerikából

Záróakkord

2013.08.11. 13:59, Tamás

Egy utolsó sziasztok!

Az én cserediákságom ezennel a végéhez ért. Nincs tovább. Tudom, nem voltam valami jó blogíró, és azt is, hogy nem törekedtem eléggé, hogy azzá váljak.

Nem tudom milyen szavakkal lehetne összegezni ezt az évet - volt itt minden: gyomorideg, félelem, boldogság, és önfeledt pillanatok. Egyszóval egy eseménydús év van a hátam mögött. Ennek ellenére egy másodperc erejéig sem bántam meg, hogy a fontos dolgokat félretéve, az ismeretlen batyujába fészkeltem be magam. Olyan dolgokat tanultam, tapasztaltam, láttam, és éltem át, amik remélhetőleg az elkövetkezendő években kamatozni fognak. Nekem a legfontosabb cél az volt, hogy egy jobb emberként térjek haza. Talán sikerült, talán nem. Ezt a döntést nem nekem kell meghoznom. Emellett persze az álmom is teljesült, hiszen most már gond nélkül beszélem az angol nyelvet.

A márciusi kirándulás fantasztikus volt. Ki nem tudom fejezni azt az érzést, mikor 60 cserediák találkozik (akik ráadásul a világ különböző pontjairól jöttek), és azt érzed, hogy nem vagy többé egyedül. Ők ugyan azt az ösvényt taposták végig, amit Te. Talán kicsit másképp élték meg ezt az évet, de legbelül minden cserediák egyforma.

Most viszont beszéljenek a képek...

Mennyország?

Mennyország?

A három magyar huligán Las Vegas utcáin

A három magyar huligán Las Vegas utcáin

Ejjfel-torony Vegas-ban

Eiffel-torony Las Vegas-ban

Ki ez a fickó?

Ki ez a fickó?

New York - New York

New York - New York

Grand Canyon

Grand Canyon

Grand Canyon

Grand Canyon

Leighton Meester és én Santa Monica-ban

Leighton Meester és én Santa Monica-ban (persze, hogy kiszúrtam az utcán :D)

Kalifornia

Kalifornia

Hollywood

Hollywood

Stephen Kramer Glickman

Stephen Kramer Glickman

Los Angeles

Los Angeles

Beverly Hills

Beverly Hills

Hollywood Boulevard

Hollywood Boulevard

Disneyland

Disneyland

Disneyland

Disneyland

Marilyn Monroe egykori háza

Marilyn Monroe egykori háza

Sosem felejtem el ezeket az arcokat

Sosem felejtem el ezeket az arcokat

Persze még sok más dolog is történt a kiránduláson kívül, például az, hogy leérettségiztem.

Ez volt az osztály dala: Hold Onto The Memories - Corey Tynan

Most pedig itt állok készen elkezdeni a saját kis életemet. Rengeteg tervem van a jövőmmel kapcsolatban, és remélem, hogy sikerül őket megvalósítanom.

Köszönöm szépen Nektek a sok-sok támogatást, amit kaptam a cserediákságom alatt. Úgy érzem, hogy ezt együtt csináltunk végig, és együtt éltük át az élményeket. Kívánok nektek minden jót a továbbiakban, és merjetek belevágni új dolgokba, mert az csak jót hozhat.

Persze ezzel még nem szabadultok meg tőlem! Valamilyen formában vissza fogok térni, de az még legyen meglepi. Stay tuned :]

Viszont most búcsúzom...
Tamás, cserediakblog.gportal.hu
2013. augusztus 11.

Legbelül mindig cserediák maradok, mert aki egyszer az lesz, az mindig is az fog maradni.

3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2013.09.28. 10:13
Butor Zsófi

Nagyon tetszik a blogod, sjanálom, hogy csak most találtam rá...de jó volt olvasni, hogy hasonló élményeket éltél át, mint én. 1 hónapig Londonban voltam cserediák, én is vezettem blogot. Ha van kedved olvass bele az enyémbe: www.misszso.webnode.hu

Minden jót kívánok a további útjaidon! :)

Idézet
2013.08.17. 21:58
Lunes

Azt hittem végleg elfelejtetted a blogot, bár azért néha felnéztem, hátha van valami újdonság. De nem volt. Mikor ma aztán megláttam, hogy végül írtál egy utolsó bejegyzést, ami egy méltó lezárása ennek az egésznek.
Azt hiszem, hogy akik olvasták a blogot, annak a nevében írhatom, hogy mi köszönjük, hogy "végigkísérhettünk" az utadon, még ha csak így, virtuálisan is. :)
További sok szerencsét az életben és gratulálok mindenhez!

Idézet
2013.08.11. 16:52
Bianka

Jó volt újra hallani felőled, már aggódtam!! Örülök, hogy jórészt szép emlékekkel tértél vissza! :) Én is igyekszem kijutni Amerikába, mert imádom

Sok sikert a jövőben!

puszi :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

 


 

 

 

 


                                  Főoldal | Rólam | A blogról | Facebook | Google+ | Archívum | Kapcsolat

                                                           

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre