Igeeen, túléltem az utat, és itt vagyok. Igaz, hogy borzasztó hosszú volt, de megérte. Szerencsére könnyen megtaláltam a kapukat is, szóval sokkal könnyebb volt, mint hittem. Miután megérkeztem, gyorsan le is futottam a várakozó terembe. Szerencsémre már várt rám Cody. Velünk volt egy munkatársa is, akit Briannek hívnak. Annyira bírtam a fejét, de sajnos vissza kellett mennie Észak Dakotába, ahol lakik. 

Az érkezés után gyorsan el is mentünk egy hotelbe, majd rohantunk is vissza a reptérre Juliusért. 2 óra múlva meg is érkezett, majd visszamentünk a hotelbe. Annyira fáradtak voltunk, hogy már kb. 9-kor húztuk is a lóbõrt.

Nem tudom mi okból, de 6-kor már mindketten ébren voltunk. Ébredéskor sikeresen megkönyököltem a fejét, de ami igazán érdekes volt, hogy automatikusan 'oh, sorry'-t mondtam. Elég hamar átálltam, és már angolul gondolkodom. Ami azt illeti még nagyon nehéz. Olyan bénának érzem magam, mert csomó mindent nem értek, és általában két opció áll fent: az elsõ, hogy megkérdem, hogy most mit is akart ezzel mondani, a másik pedig, hogy röhögök, és úgy teszek mintha érteném. Elég gáz minden második mondatra rávágni egy kérdést, hogy most mi a dunsztot is akart. Szóval elég érdekes a helyzet...

Úton Glenwood felé bementünk Amerika legnagyobb áruházába, a Mall of America-ba. Akkora, hogy szerintem lazán kell egy nap míg megnézel mindent. Vidámparktól (Nickelodeon Universe) elkezdve mindent megtalálsz. Juliussal felültünk egy ilyen kis vicces hajókára, ami hasonlított a hullámvasúthoz, csak annyi a különbség, hogy ez vizen megy. Mit ne mondjak a végén úgy néztem ki, mint egy ázott veréb, és így kellett végigcsászkálnom az áruházban. 

Kb. 3 óra múlva elindultunk Észak Dakotába, hogy letegyük Briant. Röpke 6 órás út után megérkeztünk Glenwoodba. HIHETETLEN ez a hely!! Pont olyan, mint a filmekben. Tipikus kertvárosi hangulat uralkodik. Ami nagyon durva, hogy itt senki sem zárja az ajtót, még ha messzebbre mennek se. Ó, és mindenki a kinti cipõjében flangál a házban. Már most látom, hogy mi vár ránk. 

Egy másik érdekesség, hogy mikor bemész egy üzletbe, az elsõ kérdésük az, hogy hogy vagy. Julius vett egy pólót, és kifele menet nagy hangosan utánunk ordították, hogy thanks for shopping, guys!

Itt minden olyan nagy! Mármint a kaja adag, az üdítõk, meg amúgy minden. Talán kellene valamit sportolni, mert különben hamarosan egy hordóra figok hasonlítani. 

Ma megismerkedtünk egy nagyon kedves bácsival, akinek a nevére sajna nem emlékszem. Este 7-re áthívott minket vacsizni. 84 éves, de komolyan mondom, hogy olyan humora van, hogy irigykedni lehet rá. Na meg a fõztje is nagyon fincsi volt. 

 Asszem egyelõre ennyivel szolgálhatok. Most mennem kell aludni, mert éjfél van, és alig várom, hogy vízszintbe tegyem magam. Ja, és egyelõre csak ezekkel a kèpekkel tudok szolgálni, mivel telefonról írok. Hamarosan jelentkezem, addig is legyetek jók :)