Egy magyar cserediák blogja Amerikából
egy magyar cserediák blogja Amerikából

Halloween

2012.11.02. 23:15, Tamás

English version is available! Please scroll down and click on "Bővebben >>"

Sziasztok! Eltelt egy újabb hét, és itt vagyok, hogy beszámoljak a történtekről. 

A suliban hivatalosan lezárult az első negyedév. Amúgy nem zajlik semmi különös ott, de azért még mindig tartogat újdonságokat. Végre sikerült elkészítenem egy komplett fotót a fotózás órára. Először ugye elő kellett hívni a filmet, majd kinyomtatni. Mindezt teljesen úgy, ahogy régen. Semmi digitális technika, csak a film, papír, meg a kémiai anyagok. Elég büszke vagyok, hogy így a kezemben tarthatom a végeredményt, mert azért volt munka benne. Mint mindig, most is próbáltam egy érzelemmel telített képet kreálni, ami szerintem végül is sikerült. Bár nem a kedvencem az effajta fotózás (embereket jobban szeretek fotózni), de azért jó néha kiszakadni a megszokott dolgokból.

Szerdán Halloween volt. Ugye itt nagy hagyománya van a trick-or-treat-nek, így én sem hagytam ki. Indulás előtt Chiana segített a jelmezben meg a piszkos munkában. Természetesen vámpír voltam, és mikor a totál idegen emberek kérdezték honnan vagyok, jókat nevettek. Jól jött ki ez az Erdély-vámpír-Halloween dolog. Elkészülés után csoportostól indultunk meg, és házaltunk a fincsi édességekért. Vicces volt átélni mindezt, hisz otthon ilyet csak a filmekben látni.

Tegnap foci meccsre mentünk, mert a sulink játszott. Igazából a legtöbb ember nem is magáért a játékért megy, hanem a barátok, meg a hangulat miatt. Nagyon jól telt, és örülök, hogy nem hagytam ki. -10 fok, szabad ég alatt, takaróba bugyolálva, a földön, legjobb barátok mellett, forró csoki, nevetés, beszélgetések. Kell ennél több?

Úgy néz ki, hogy megint hosszú hétvége lesz. Hétfőn nem lesz suli, mert a tanárok le kell zárjanak. Konkrét tervem nincs a hétvégére, de biztos lesz valahogy. 

Ma anyuval is beszéltem, és sok erőt adott. A szokásosnál picit hosszabb beszélgetés volt, mert volt mit beszélni. Már nagyon várom, hogy megvalósítsam az álmomat, és ebben mindenki támogat. Köszönöm mindezt a családomnak, rokonoknak, barátoknak, és nem utolsó sorban nektek, olvasóknak. 

 

 

Hi there! Another week is gone and I'm here to talk about it. 

The first quarter is over. There is nothing special in the school. Even though I like it because it's still really different. I'm finally done with my very first official photography assignment. It was fun to make a picture without any digital technology. Just you and the chemicals. It's nice to see the final image on paper. I tried to make an emotional picture and I think it turned out nicely. I found this dog totally by chance. It was so sad to see this dog in a cage. I don't really like this type of photography (I like shooting people better), but sometimes we have to try other things as well. It can be really inspiring!

Halloween! It's a super big holiday here. Everyone heard about trick-or-treating. And yes, I had the chance to try it out. I was a vampire (haha). The moment when random people asking you about where do you from and you're in a vampire costume! Yea, it was funny! After dressing up, we were about to leave. We got lots of candy which is always nice because I love candy, especially when they are free.

We went to a football game last night. I'm glad that I didn't skip it. Being with your friends is worth everything. -10 C, under the sky, covered in a blanket, sitting on the ground, hot chocolate, laughing and talking..

There is no school on Monday. Yay! I don't have any plans but I'm excited about it. 

I've talked with my mom today. I'm feeling so good right now. Can't wait to make my dream happen and I want to thank my family, relatives, friends and blog readers for their support. Love you all. 

2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2012.11.17. 05:16
Tamás
Köszi szépen, Norma! Örülök, hogy szeretsz ide járni :) Igen, sok emberrel vagyok jó viszonyban!
Idézet
2012.11.03. 18:35
Norma

Húúú, régen írtam már, de tudd meg, hogy mindig elolvastam a bejegyzéseidet, hisz olyan izgalommal várom őket, mint egy-egy kedvenc sorozatom következő részét.

Nagyszerű lehetett a Halloween, bár itthon nem díjazom annyira, de szívesen kipróbálnám Amerikában, amerikai stílussal. 

Most már könnyebb a sulitársaiddal? Tudom, most Chiana-val nagyon jóban vagy, nagyon aranyos lánynak tűnik, de azért a többiekkel is sikerült megtalálnod a közös hangot?

A fotó nagyszerű és nagyon megindító. Gratulálok!

Sok sikert a továbbiakban! Szüleid hogy bírják itthon nélküled? :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

 


 

 

 

 


                                  Főoldal | Rólam | A blogról | Facebook | Google+ | Archívum | Kapcsolat

                                                           

 


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!